Anyanapló: azoknak, akiknél a feje tetejére állt a világ. Kezdőknek, tanácstalanoknak, haladóknak, bizonytalanoknak, profiknak és amatőröknek, önbizalmatlanoknak. Azoknak, akik egyedül úsznak szemben az árral és azoknak is, akiket a családi kör már-már agyontámogat.
Én az elsőt várom, csak egy zöldfülű kismama vagyok, akit valaki anyukájának választott. Nem ígérek semmit, nem osztok tanácsot, gyakran bántóan őszinte vagyok, máskor pedig maszkot húzok, néha elgyengülök és összeesnék, kudarcot vallanék, vészharangot kongatnék. Írok, mert elmondani úgysem tudom. Betűkből térképet rajzolok, hogy el ne tévedjek ebben az érzelmi útvesztőben. Anyává érni a legnemesebb feladat, az élet nem állíthat senkit ennél megtisztelőbb és csodálatosabb kihívás elé, de kijárni ezt az iskolát talán sosem lehet. Az első megmérettetésen egy-egy fogatlan vigyor a jutalmunk és bizony krokodilkönny jár a gyér teljesítményért… aztán anyából nagyanyák leszünk és így megy ez életünk végéig. Gondoskodunk, erőt, biztonságot, boldogságot, szeretetet és életet adunk. Ilyen ez az anya-szakma. Nem jár érte diploma, nem oktatják sehol, viszont az élet állandóan vizsgáztat. Nincs szabi, felmondás, vagy év végi prémium. Meló van, kemény meló, de az első mosoly, az ölelés, a puszi és pár kedves szó még a legpuccosabb előléptetésnél, vagy luxusnyaralásnál is többet ér nekünk. Ilyenek vagyunk, ilyenek leszünk. Anyák, nagy- és dédanyák. Este összetereljük a csillagokat, reggel pedig mézet keverünk a napsütéshez és reméljük, hogy mindezt jól csináljuk.