Aki viszont nem teljes menetfelszereléssel és berendezett gyerekszobával várja a pozitív tesztet, annak alaposan fejre fog állni az élete. Minden elismerésem a rutinos, nyugodt és tapasztalt anyukáké, de tény, hogy az első gyerekes versenyzőknél nagyobb arányban fordul elő a parafaktor. Az elején persze ez inkább csak filozofálgatás a világról: bármilyen mélyen rettegünk az élet nagy mumusaitól, ebben az időszakban még a legsötétebb szoba ablakán is besüt a nap. Bevallom, egy ideje én is a négy fal között gubbasztottam, utáltam mindent és mindenkit, bárhogyan kapálóztam, semmi sem akart sikerülni. Aztán közelről szembesültem az anyaság fogalmával és a dolgok elkezdtek csak úgy maguktól működni. Tudtam merre van az előre és mit kell tennem az elkövetkezendő szűk kilenc hónapban. Persze, ne higgye senki, hogy zökkenőmentes volt a kismama üzemmódba való átállás, hazudnék, ha azt írnám, hogy az anyai képességeimet illetően sosem voltak és nem is maradtak bennem kétségek. Aki azt hiszi magáról, hogy felkészült, az kamuzik!
Ahogy teltek a hetek, egyre inkább éreztem a változást, ez pedig már önmagában elég volt ahhoz, hogy újraprogramozzam magamat. Jöttek az émelygős-szédülős, étvágytalan, örökké fáradt napok, a kötelező vizsgálatok és a gyereknevelés kérdéseinek legmélyebb bugyrai.
Van ennek a tervszövögetésnek egy erősen apai oldala is, emellett pedig nem szabad és nem is lehet elsétálni. A férfiak a szülővé válás gondolatát elsőre máshogy értelmezik, mint mi. Ők inkább a családfő fejével kezdenek el falakat törni és aggódni, hogy a biztonság megteremtése ezentúl új távlatokat nyit a számukra. Lényegében: para van, mert magasabbra kerül a léc. Amíg mi bárányfelhőkön heverészünk, addig ők racionálisan a földön maradnak és agyalnak. Hülye hasonlattal élve kicsit olyan ez, mint a sárkányeregetés: miközben mi szárnyalni igyekszünk, ők próbálnak minket a megfelelő irányban tartani és közben kiszámolják, hogy honnan fúj a szél. (Egy-egy nagyobb fuvallatnál ez néha kétségtelenül bosszantó.) Az emocionális része pedig jellemzően akkor kólintja fejbe őket, amikor az első ultrahang vizsgálaton figyelmesen isszák a szonográfus minden szavát és közben azt fürkészik, hogyan csápol, ficereg az a születendő kis ember, aki belőlük fogant. Akkor elszakad a cérna és úgy bámulnak a monitorra, mint kisfiúként életük első karácsonyfájára. Aztán idővel kispapákká változnak, folyton mosdóba járnak, állandóan fáradtak és örökké éhesek lesznek!
Nagyjából a második trimeszterre elkészült a saját haditervünk. A várandósság váratlanságából fakadóan sürgetővé vált egy apróbb, de régóta tologatott lakásfelújítás, majd albérlővadászat és egy nagyobb otthon keresése a jól időzített költözéssel megfűszerezve. [Halkan, zárójelben elárulom: gyerekkel a pocakban nem létezik olyan, hogy jól időzített költözés! Ha ilyenre vállalkozik az ember lánya, akkor jó, ha előre felköti a gatyát és felkészíti a környezetét is, mert párszor garantáltan ki fog borulni. Persze, túl lehet élni ezt is, de komolyan csak erős idegzetűeknek ajánlott!]
A barkácsáruházak és a lakástextil boltok mellett persze az orvosokat is szorgalmasan látogattuk. Aztán a következő ultrahangnál nem bírtunk a kíváncsiságunkkal, vajon kissrác, vagy kiscsaj érkezik?? Lehullt a lepel: a gömbölyödő has egy folyton izgő-mozgó, borsószem királykisasszonyt rejt, így aztán ennek megfelelően tovább gondoltuk a részleteket is. Félreértés ne essék, kizárt, hogy hercegnőnek neveljem a lányomat, de egészen máshogy képzeltem el egy fiú és egy lány babaszobát… ezen felül a 18. hét után már ciki volt Kölöknek hívni, így legalább a névadás is könnyebbé vált.
Így a 8. hónap elején szinte a finishben vagyunk, de még mindig van mit tenni. Gyerekszoba dekor gyanánt naiv módon nekiálltam egy komplett freskónak, egyedül azzal nem számoltam, hogy lényegében mindez több órás ácsorgást és a rajzórákról jól ismert 4-es ecsettel való precíziós pingálást jelenti…
Na de néhány hét alatt majdcsak elkészül!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: