anyanapló

4. nap

-az a bizonyos hétfő-

A mai ultrahang után végül a továbbiakról: kétségtelenül III. stádiumba (nincs IV.) lépett a meszesedésem, így lényegében funkcióját vesztetten pang a szervezetemben és éppen csak oxigént képes a magzat felé továbbítani. Kimondták az ítéletet: a baba érdekében a hét második felében császármetszéssel befejezik a terhességemet, továbbá a következő 2 napban 12 óránként szteroid injekciókat kapok a szebbik felembe, ezzel igyekeznek felkészíteni a pici tüdejét a kinti életre.

(tovább…)

Amitől tartottam, a lassuló fejlődés és a meszesedő helyzet együttesen egy szorosabb kórházi megfigyelést követelt. A dokik szerint az állapotunk nem aggasztó, de jobb, ha szem előtt vagyok pocakostól-mindenestől, mintha későn vennének észre bármit is.
Tudni kell rólam, hogy eddig még nem volt alkalmam a kórházi életet közelebbről is megtapasztalni, tehát a gatyám kellőképpen tele volt, amikor betegfelvételre került a sor. Nem vagyok anyagilag annyira eleresztve, hogy magánkórházak, vagy VIP szobák extráit élvezzem, szóval maradt a közkórház és a 421-es kórterem, meg a remény, hogy nem lesz semmilyen galiba.

(tovább…)

A rossz érzésekkel általában úgy vagyunk, hogy jobb, ha nem is beszélünk róluk. Pláne, ha az ember lánya éppen gyereket vár, akkor még inkább szeretné a sötét rémtörténeteket elkerülni. Én sem vagyok kivétel, viszont azt sem hagyhatom, hogy mindenféle terhes-mumus bennem tanyázzon, mert félek beszélni róluk, vagy elkergetni őket.

(tovább…)