Leltár

Ma délelőtt volt egy szusszanatnyi időm, amikor beleakadt a kezem egy noteszbe és kényszeresen írni kezdtem: „tévedtem”. Igazából ez a harmadik ilyen nekirugaszkodásom, amit hasonlóan negatív felütéssel indítok, de valamiért egyik gondolatmenetnek sem jutottam a végére.

Néha becsúszik egy-egy malőr az anyalétbe, így elég nagyképű lenne olyat állítani, hogy nem szoktam tévedni. De mégis hol a ráció abban, hogy sokadjára sül belém egy visszatérő gondolat?

Volt néhány kőkemény pillanat, amikor komolyan közel álltam ahhoz, hogy feladjam. Nem megy. Tévedtem. Miben? Abban biztosan, hogy elhittem, a méltán híres anyai szupererő is a gyerekkel együtt érkezik, meg abban is, hogy tényleg azt képzeltem, nincsenek korlátaim. Sajnos vannak.

Volt min stresszelni bőven: túl kicsi születési súly, nátha, nem szűnő hőemelkedés, pár hetesen beugrottunk Heim Pali bácsihoz is, majd kezdetét vette a rettegett hasfájós időszak. Anyatej ide, vagy oda, ezen csak az idő segített. Méghozzá sok idő.

Mindezen kívül a szokásos parák sem hagytak nyugodni. Vajon eleget eszik? Rendesen fejlődik? Többet volt a mérlegen, mint a kiságyban, végül 3 hónapos korára megduplázta a születési súlyát. (Zárójelben hozzáteszem, most is csak 5 kilóról beszélünk, de ez akkor is a kölök érdeme!)

A kimerültség lényegében nem is akkor csap arcon, amikor a legnagyobb hajrában vagy, hanem megvárja, amíg kimászol belőle, leülsz, fújsz egyet és többé nem bírsz felállni, na, itt a vége. Minden apróbb hegymenet után jön az „Úristen, mikor lesz már könnyebb?” és a nap végén úgy dőlsz el, mint egy zsák liszt. Ezt egyhuzamban meddig lehet csinálni anélkül, hogy ne zakkana meg az ember lánya? Két hónapig álltam a sarat, utána valami elszakadt. Hidd el, van az a pont, amikor a tehetetlenségtől és a fáradtságtól már a padlón vergődsz kínodban.

Napi 4 óránál nem aludtam többet és hiába károgták az okosok, hogy aludni kell nappal a gyerekkel, tudod néhányuk sosem alszik. Nappal sem. Ne kérdezd a hogyanját, nekem is nehezen sikerült felfognom, de tényleg van ilyen. Legalább 5 évvel lerövidült az életem, megreccsentem, a gyerekem apja meg zombivá változott, húztam a vészharangot és közben könyörögtem valamilyen csodáért. Meg is érkezett, úgy hívják, hogy NAPIREND. Anyám ezt mantrázta már a kezdetektől fogva, de gondoltam a néhány hetes csecsemő és a rendszer valahogy két külön univerzum. Tévedtem: nem az. 9-10 hetesen sikerült olyan rutint vinni a mindennapokba, hogy azóta ismét van élet az üvöltő csecsemőn túl is. Gondoltad volna, hogy a kiégett szervezet hirtelen nem tud mit kezdeni 7-8 óra alvással? Egész nap alvajáróként kóvályogsz.

Egyetlen dologra nem sikerült máig gombot varrni: miért ordít, ha fürdés után megtörlik a haját??? Ez a 40 milliós kérdés, tessék megválaszolni! Kipróbáltuk már a legpuhább törölközőt, a hajszárítót, az agyonmelegített fürdőszobát, de mindenféle figyelemelterelő hadművelet hasztalannak bizonyult. A védőnői szakértelem is megdőlt ebben a kérdésben, szóval izgatottan várom a megoldást.

Az evezés mindenkinek a saját csónakjában a legnehezebb. Van, akinek bődületesen nagy mázlija van, és lényegében a kötelező aggódáson kívül nincs más problémája, majd a fogzásnál talán lesz egy kis cirkusz, de egyébként minden simán megy. Olyan is akad, akinek az én gondjaim eltörpülnek az övéi mellett, akinek ötször ennyire kell erősnek lennie, aki tényleg nem fáradhat el, nem adhatja fel, sőt még csak át sem futhat az agyán hasonló gondolat. Minden tiszteletem azoké az anyáké, akiknek hetekig, vagy hónapokig a koraszülött osztály jelenti a második otthont, akiknek úgy kell látniuk az újszülöttjüket, ahogy egy anya sohasem szeretné látni a babáját. Mellettük én senki vagyok.

Tesszük a dolgunkat, próbáljuk kihozni mindenből a maximumot, és igen, néha tévedünk. Legfőképp abban, hogy elhisszük, olyan lesz minden, amilyennek elképzeltük. Akkor vagy szerencsés, ha csak kicsit lőttél mellé a valóságtól, de ha engem kérdezel, ne képzelődj túl sokat! Attól, hogy te vagy az anyja, vagy az apja, még nem lesz a klónod. Ha félelmetes a hasonlóság, ő akkor is egy önálló személyiség, külön bejáratú szokásokkal, egyedi gondolatvilággal. Egyszeri és megismételhetetlen csodája a létezésnek. Szeresd őt olyannak, amilyen! Ebben nem tévedhetsz.